Viasztestben hitnyaláb

November utolsó vasárnapján Tarcalon is fellobbant az Agorán elkészített hatalmas koszorún a HIT gyertyájának lángja.

Késő délután esős-fázós időjárás ellenére folyamatosan érkeztek a tarcali lakosok, gyermekek, felnőttek a rendezvény és piac téren előző napokban felállított Betlehemhez és koszorúhoz. Mi rendezők forró teával és aprósüteménnyel vártuk az érkezőket.

Fél ötre szinte megtelt a piactér. Drozda Aranka bevezető gondolataiban többek között elmondta:

“Az advent varázsos hangulatát nemcsak a karácsonyi várakozás keresztény mitológiája alakította ki, hanem a téli sötétségben a melegre, a fényre, a megújuló életre vágyódás ősi izgalma is. A téli napfordulóig egyre rövidebbek a nappalok, egyre több a minket körülvevő sötétség. Ehhez kapcsolódóan mondják, hogy az adventi-koszorún ilyenkor azért gyújtanak meg hétről hétre több gyertyát, hogy karácsonyra legyen világosság ott, ahol Jézust várják.”

Ezután a Kikelet óvoda Nyuszi csoportjának kedves műsora következett. Téli dalok, versek hangzottak fel. Balázs Rita és Büdiné Stefánka Ágnes óvodapedagógusok készítették fel a kicsiket Sípos Mónika dadus segítségével. Hangulatos kis műsorukat hálás tapssal köszönték meg a jelenlévők.

Kovács Attila nagytiszteletű úr ünnepi gondolatait hallhatták a jelenlévők, melyben az elcsendesedésre, egymásra odafigyelésre hívta fel a figyelmet. Az első gyertya lángját adventi dallam felcsendülése közben lobbantotta lángra lelkész úr.

Remény gyertyája

Remény gyertyáját lobbantotta lángra Polyák Péter parókus úr 2016. december 4-én Tarcalon. Rendkívül barátságtalan, ködös idő ellenére advent második vasárnapjának késő délutánján a szokásoknak megfelelően Tarcal főterén nagy sürgés forgás volt. Megérkeztek a 2002-ben készült Betlehem simogatójához a Kameruni barikák avagy az “Isteni bárányok”. Közben a Borfalu munkatársai terítették a vendégváró asztalt. A technikai beállás is megtörtént Érkeztek a szereplő általános iskolai diákok Kovács Józsefné tanárnő kíséretében.

Guti Tünde: Neked mit jelent advent? című versével köszöntötte a megjelenteket Drozda Aranka. Ezt követően a Tarcali Klapka György Általános Iskola 4.a és 5.b osztályos tanulók műsora következett. Ady Endre: Karácsony c. gyönyörű versét hallhattuk Popovics Flóra és Angi Anna tolmácsolásában, majd karácsonyi dalok csendültek fel.

Polyák Péter görög katolikus parókus meggyújtotta a település adventi koszorúján a második gyertyát. Ezt követően advent második vasárnapjának üzenetét osztotta meg a hallgatósággal. Többek között ezt mondta: “Aki látja embertársaiban a fényt, az magában is látja a fényt, mely karácsony eljövetelének a fénye.” A szertartás görögkatolikus énekkel zárult. A megjelentek közösen elénekelték a Pásztorok, pásztorok c. közismert karácsonyi éneket.

A ceremóniák után mindenkinek jól esett a forró tea és az ügyes kezű asszonyok által sütött finomságok. Az asszonyok és a Borfalu dolgozói szívüket -lelküket beletették a süteményekbe, italokba, olyan finomak voltak – mondták a jelenlévők.

A forró tea és sütemény elfogyasztása közben mindenki megcsodálta a szép koszorút, meglátogatta a saját készítésű Betlehemünket /2012./ Megsimogatta a két kis barikát is, melyet Berzi József vállalkozónak köszönhettünk. Butta László polgármester úr kis ajándékkal, Drozda Aranka programszervező édességgel kedveskedett a szereplőknek.

Drozda Aranka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük