Óvodai hírek

Tájékoztatjuk azokat a Tisztelt Szülőket, akik gyermeküket a 2018-2019-es tanévben először hozzák óvodába és Bölcsődébe, hogy 2018. augusztus 22-én 1630 órai kezdettel Szülői értekezletet tartunk az óvodában.
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
Várjuk az iskolába induló elsős gyermekeket az évnyitó műsor próbájára, 2018. augusztus 30-án csütörtökön 930-ra az óvodába.
Kovács Tiborné
vezetőhelyettes

A Zempléni Fesztivál tarcali programjai

Nagy sikerű koncertet adott a Garabonciás együttes szombaton intézményünk nagytermében. A zenés,verses műsoruk teljesen lenyűgözte a gyerekeket, akik a zenekarral együtt énekeltek és zenéltek. Így azok a gyerekek, akik szüleikkel eljöttek a koncertre, igazán tartalmas előadásnak tapsolhattak és igazán magas színvonalú zenei élménynek lehettek a részesei.
De ugyanígy érezhettek azok is, akik jegyet váltottak a Corpus Harsona Kvartett és Szokolay Dongó Balázs műsorára. Ugyanis amit sokan elképzelhetetlennek tartanak, az nekik maradéktalanul sikerült, vagyis a Szokolay Dongó Balázs által harsonára átírt népdalok, Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai olyan különleges zenei miliőt teremtettek, hogy előadásuk végén a közönség háromszor tapsolta vissza a zenészeket.

A Széchenyi Programiroda kiállítása a Borfaluban

A Széchenyi Programiroda tájékoztató kiállítása látható a Hatputtonyos Borfaluban 2018. augusztus 2-tól szeptember 30-ig.
A programiroda által kiállított tájékoztató anyagokon arról tájékozódhatnak a település lakói, hogy miképpen is megy végbe a Bel- és csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása, kialakítása községünkben. Mindez Magyarország kormánya jóvoltából, az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából kerül megvalósításra.
A lakosok a színes tájékoztató anyagokból azt is megtudhatják, hogy a községben mely utcákat érinti a felújítás, illetve új csapadékvíz-elvezető rendszer kialakítása.
A kiállítás megtekinthető 2018. szeptember 30-ig, hétköznaponként 800 és 1600 óra között.

XXIII. Tarcali Napok

Már a XXIII. Tarcali Napok első napja is nagyszerűen sikerült, erről mindenki meggyőződhetett, aki velünk együtt tapsolt a T.T. Dance táncosainak, majd együtt ünnepelt az idén 20 éves Harlequin Tánc Sport Egyesülettel. Őket követte Szirota Jennifer, aki a Csillag születikben tűnt fel, és nem véletlen hogy már sokan akkor felkapták a fejüket, hiszen mi tarcaliak is meggyőződhettünk arról, hogy milyen tehetséges és színpadra termett énekesnő,aki nem véletlenül lett az első nap fő előadója. Azonban nem múlhatott el a nap egy jó kis utcabál nélkül, amihez a zenét a Polip Music Band szolgáltatta.
Másnapra is maradt azonban nézni- és hallgatnivaló, azonban a délutáni zenés, szórakoztató műsorok előtt a település névadójának szobránál Guth Ferenc, a Tarcali települési Értéktár tagja emlékezett meg Tarcal vezérről. A tarcali Agóra Rendezvénytéren pedig tovább folytatódott az ünnepélyes pillanatok sora, ugyanis Butta László polgármester úr köszöntötte a Tarcali Napok közönségét, majd a Pro Urbe díjat adta át Lovász Lászlónak, a Tarcali Polgárőr Egyesület elnökének.
Aztán a sokak által várt Kaczor Feri műsorára táncolhatott az Agóra rendezvénytéren szép számmal megjelent közönség, hogy aztán kíváncsian figyelhessék Polyák Lilla és Gömöri András Máté zenés produkcióját, akik férjként és feleségként először nálunk álltak színpadra.
A debreceni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete elsőre ugyan kilóg a többi fellépő közül, de nem volt véletlen az ő szerepeltetésük, ugyanis mi szervezők szerettünk volna méltó módon megemlékezni a Mátyás király-emlékévről.
Nem okozott csalódást a Honeybeast együttes koncertje, akiket nagyon sokan vártak és akik miatt sokan jöttek a szomszédos településekről. Hogy aztán a jól ismert slágereket az énekesnővel együtt énekelhessék, és így részesei legyenek egy fantasztikusan jó koncertnek.
DJ Graffi Retro Party-ja pedig már csak hab volt a tortán, ugyanis a Honeybeast együttes koncertje után sokan maradtak táncolni a 80-as és 90-es évek slágereire.

Tarcal legidősebb lakosának köszöntése

Butta László polgármester úr személyesen köszöntötte fel születésnapján Szabó Lajosnét, Róza nénit, aki júliusban
95 esztendős lett, és így ő településünk legidősebb lakója.
A jeles eseményen fia, menye és lánya is jelen volt, akik kedvenc tortájával kedveskedtek neki ezen a nem mindennapi napon.
Községünk minden lakosa nevében kívánunk neki további jó erőt és egészséget!

Hello Wood Tarcalon

FEDÉLSZÉP, Tarcal

Alkotó: Budapesti Metropolitan Egyetem
Csapatvezetők: Molnár Beáta, Pintér Márton
Csapat: Borik Anna, Csepi Dániel, Graf András, Hornyák Szabolcs, Lízer Dorottya, Nagy Fanni, Novák Niki, Pintér András, Szeredi Sára, Szurduk Dóra

Tarcalon imádják a focit, a falu csapata a megye II-ben vitézkedik, a bajnokság ideje alatt pedig minden második vasárnap 150-200 törzsszurkoló áll a pálya szélén. Pedig mögöttük, az oldalvonal mentén kétsornyi magasan húzódik egy beton és föld keverékéből készült emelvény: a stadion fedetlen lelátója. A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói azt találták ki, hogy ennek a lelátónak készítenek fedelet, és mivel a füves nagypálya a település legnagyobb szabad tere, ezért egyfajta megalománia lebegett a szemük előtt: 24 méteres fesztávolsága alá minden helyi szurkoló befér. Az installáció klasszikus fedélszék csapolás nélkül, menetes szárral átfűzve, hátulján lécborítással, oldalán szélfedezékkel, hullámpala fedéssel. Alakja hármas sziluettet formáz, úgy, mint a tarcali tó fölé magasodó hegyek, színei pedig csakis a csapat színei lehettek: a lécborítás fekete és fehér festése mellett a pirosat két Hello Wood-zászló adta. A fedelet a Tarcal FC és a Hello Wood válogatottjának 2×20 perces meccsével avatták fel.

TARCZALI PLATZ, Tarcal

Alkotó: Szent István Egyetem – Tájépítészeti és Településtervezési kar
Csapatvezetők: Valkai Csaba, Zelenák Fruzsina
Csapat: Bancsi Réka, Bindl Balázs, Erdelics Ágnes, Gimes Kinga, Gyimesi Levente, Juhász Rozália, Kassay Emese, Katona Zsombor, Lakatos Luca, Livják Ábel

A Tarcali Platz a település és a bányató között elhelyezkedő mandulási álpincesor fölött, egy talált bevágásban fekszik, itt találták meg számára a helyet a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar hallgatói. Az installáció helykijelölés az Alföld és a Tokaji-hegy találkozásának helyén, pozíciójával beszélgetések és a szemlélődés számára teremt helyet. Megfogalmazásában finoman illeszkedik mikrokörnyezetéhez: a támfalakhoz, a több száz éves sírkövekhez és a domborzati adottságokhoz. A tárgyat egyrészről a két és fél méterre kinyúló konzolja és annak alulról meghatározó képe, másrészről finom felületi megmunkáltsága teszi egyedivé. Az álpincesor vakajtóiba elhelyezett festések az alkotócsoport tagjainak személyes gondolatait jelenítik meg egy, a vakajtók boltívébe illesztett vonalháló felületelemeinek kitöltésével.

Lovász László kapta a Pro Urbe díjat

A XXIII. Tarcali Napok keretében került sor a Tarcal Község Önkormányzata által alapított Pro Urbe díj átadására. Idén ezt a díjat Lovász László a 20 éves Tarcali Polgárőr Egyesület polgárőr-parancsnoka kapta meg, aki a tarcali polgárőrség megalakulása óta nem csak vezetője, de családjával együtt aktívan részt is vesznek abban a munkában, hogy Tarcal békés, nyugodt és bűnözéstől mentes település lehessen.