20 éves a Tarcali Polgárőr Egyesület

Jubileumi kerti partit tartott a Tarcali Polgárőr Egyesület fennállásának 20. évfordulója alkalmából. A megnyitón köszöntötte a megjelenteket Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Butta László, Tarcal község polgármestere, Pataky Sándor Tarcal község volt polgármestere és Lovász László a Tarcali Polgárőr Egyesület elnöke, akinek az önkormányzat Pro Urbe díjat adományozott kiemelkedő munkájáért. A felszólalók mind elmondták, hogy kiemelkedő a közbiztonság a községben és jó az együttműködésük a rendőrséggel, illetve az önkormányzattal. A lakosok szívesen fordulnak az egyesület tagjaihoz. Az önkéntesek jelképesen az egyesület logójával ellátott porcelán érmet kaptak munkájuk elismeréseként. Az esemény alkalmából ünnepi tortával kedveskedtek a megjelenteknek, majd közösen kapcsolódtak ki.

Fiatal építészek és alkotásaik Tarcalon

Idén második alkalommal épít a Hello Wood a Tokaji borvidéken, ezúttal 8 új településen. A program célja, hogy felhívja Magyarország figyelmét a Tokaji borvidék egyedülálló adottságaira, természeti-, kulturális- és épített örökségére, évszázados hagyományainak ápolása mellett, a megújulásra való törekvésére, a bor és az építészet kapcsolatára. Idén is közel 150 építész és diák érkezik a régióba Magyarország összes egyetemi építészeti képzéséről és a Magyar Képzőművészeti Egyetemről a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács támogatásával. A diákok 10 projektet építenek fel az ország kiváló építészeinek vezetésével.

Tarcalon a következő projektek valósulnak meg az építészhallgatók jóvoltából:

  • ASzent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Kara a temető úti álpincesorhoz épít naplemente-néző ülőhelyet a helyieknek.
  • BudapestiMetropolitan Egyetem a tarcali focipálya lelátójához készít fedelet, hogy az időjárás viszontagságai ne gátolják a szurkolókat

A projektek célja, hogy a fiatalok és vezetőik ráhangolódjanak a helyi jellegzetességekre és az Y-generáció friss gondolataival bővítsék a régió megújulásának diskurzusát. A diákok egy héten keresztül fognak építeni, hogy projektjeiket megvalósítsák, amely számukra felbecsülhetetlen gyakorlati tapasztalatot jelent majd az egyetemek elméleti-fókuszú képzését kiegészítve. A felsőoktatási intézmények második alkalommal építették be tantervükbe a programot, így lehetőség nyílik arra, hogy még alaposabban előkészített, még inkább a helyszín adottságaihoz illesztett, funkcionális és jól használható alkotások szülessenek. Hello Wood, az ország legismertebb építészeti oktatással

A fotókiállítás július 31-ig meghosszabbítva!

A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás július 31-ig még megtekinthető. Aki még nem látta, annak feltétlenül meg kell néznie. Ha máskor nem, akkor a Tarcali Napokon (július 27-én és 28-án), mert akkor nem csak a kiállítást élvezheti, hanem az Agórán magas színvonalú, igényes kulturális programokkal várjuk községünk lakosait és a településünkre érkező vendégeket!