Május 10-ig még Ön is beküldheti történetét, hiszen addig tart „ Az év praxisa a Kárpát -medencében” pályázat  a magyarországi és a határon túli magyar gyermek és felnőtt háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára. Képünkön a tavalyi díjátadó nyertesei.


Az eddig beküldött történetek többek között Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről ,Pécsről, Napkorról, Egerből, Debrecenből, Nyíregyházáról, Kecskemétről, Mezőkövesdről, Békésről, Budapestről, Miskolcról, Kővágószőlősről, Szolnokról és Esztergomból érkeztek. Az ajánlók között a hálás páciensek mellett  szerepel Pécs Megyei jogú Város Önkormányzata, de a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.
Az ajánlások meggyőzően bizonyítják, hogy mennyi remek háziorvos és fantasztikus teljesítmény létezik a hazai és a határon túli egészségügyben, s hogy a praxisok sokasága nem csak szakmailag kiemelkedő, hanem emberileg is. A történeteknek olyan szereplői vannak, mint például  a debreceni háziorvos, ő addig vizsgálgatta melleire panaszmentes betegét, amíg beigazolódott gyanúja. Melleltávolítás, kemoterápia, sugár, és a  hálálkodó kisgyermekes anyuka, aki, ha nem ilyen kitartó háziorvosa, nem írhatja meg történetét. Az empatikus nyíregyházi orvos, miközben nagy tudású szintén háziorvos édesapja nyomdokait követi: nem fogad el hálapénzt! A fiatal újszilvási doktornőhöz 30 kilométeres távolságból  is hordják a szülők beteg gyermekeiket, vagy a  mezőkövesdi orvos , aki  a vasárnapi kerítésfestés mellől ugrik a beteg kisfiúhoz. A kárpátaljai orvosok számára a megmaradás a legfontosabb, tudásukat továbbra is otthon óhajtják kamatoztatni. A lényeg a szakma ismerete mellett: a partneri kapcsolat, az orvos-beteg bizalom, a türelem, az odafigyelés, az empátia, és a szolgálat.
A legjobb történetek szereplői közül az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tizenegy tagú zsűri választja majd  ki azt a  10 magyarországi, illetve 10 határon túli háziorvost és csapatát, akikre május 20-tól június 2-ig  az internetes portálon szavazhatnak majd a betegek.
A díjátadón a nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásainak köszönhetően.
Egy-egy életmentő, vagy éppen hétköznapi  történet megírásával és elküldésével a páciensek mellett , polgármesteri hivatalok, idős otthonok, iskolák, könyvtárak, de plébániák, szakmai és civil szervezetek , szerkesztőségek is  ajánlhatják háziorvosukat május 10-ig itthonról, de Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is! Kattintson portálunk ajánló oldalára http://www.evpraxisa.hu/ajanl és már írhatja is saját sztoriját! Sajnos nagyon sok egymondatos ajánlás érkezett, amelyeket nem tudunk figyelembe venni!  Kérjük, legalább 10 -15 mondatot írjon orvosáról, rendelőjéről, kapcsolatáról betegeivel, és persze saját tapasztalatairól!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük