A területi államigazgatás sikeres átszervezésének támogatása érdekében Magyarország Kormánya elindította  „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” (EKOP-2.1.23) és „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” (EKOP-1.2.26) című, európai uniós forrásból finanszírozott, kiemelt projekteket, hogy a jogi és szervezeti háttér kialakításával együtt a fővárosi és megyei kormányhivatalok járási hivatalainak informatikai fejlesztése is megvalósuljon. Az EKOP mozaikszóval jelölt, Elektronikus Közigazgatás Operatív Program itt említett két projektjéből összesen több mint 10 milliárd forint értékben valósulnak meg az országszerte zajló fejlesztések.

A kormány célja a szolgáltató közigazgatás megteremtése.

Ennek része az ügyfélkiszolgálást segítő informatikai fejlesztés, melynek segítségével megvalósul

  • a hatékony – gyors – egyszerű ügyintézés a lakóhelyhez közel, a járási hivatalokban, a kormányablakokban, valamint a kistelepüléseken a települési ügysegédek útján;
  • a kormányablak hálózat kiépítése, és a szolgáltatások bővítése.

A Tokaji Kormányablak mintegy másfél évvel ezelőtti megnyitásakor még 242-féle ügy volt intézhető a kormányablakokban. Ez a szám mára már majdnem megduplázódott, hiszen jelenleg 423 ügytípus intézhető az integrált ügyfélszolgálatokon, és ez folyamatosan bővül, számuk 1000 fölé emelkedhet.

  1. év végéig mintegy 250 helyszínen fog működni kormányablak: járás székhelyeken, kerületekben, megyei jogú városokban, jelentősebb településeken, egyes vasútállomásokon és bevásárlóközpontokban.

A kormány 2015-ben elindította az Államreform 2 programot, amely további bürokráciacsökkentést céloz meg. A bürokráciacsökkentés javítja az ország versenyképességét. 2015. június 5. és 2015. augusztus 6. között az állami rezsicsökkentés keretében konzultáció zajlott, amelynek keretében 390 ezren tettek javaslatot. Az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat-csomag elfogadása esetén 2016. januártól az ügyintézési határidők rövidülése, díjcsökkentés és az elektronikus ügyintézés kibővítése várható. Ingyenes lehet például az igazolvány csere, az erkölcsi bizonyítvány vagy az adóhatósági igazolás, stb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük