Május elején nyílt meg a Tarcali Díszítőművészeti Kör kiállítása a „6 Puttonyos Borfalu”  időszaki  kiállítótermében. A vendégeket zongorajátékával Zöldi Csaba egyetemi hallgató köszöntötte.  Bartók Béla népdal- feldolgozásaiból hallhattunk, valamint  Bach BWV 992 d-dúr cappriccio című művét adta elő. A bevezető gondolatokat követően Leskó Imre úr a szakkör kezdeti tevékenységéről beszélt, hisz felesége Marika volt az akkori közösség szervezője, létrehozója. A ’80-as évekig töretlenül munkálkodott. A stafétabotot Janzsó Imréné Erzsikének adta át, aki 2014-ig folytatta e nemes munkát. Szakkör vezetését Sallainé Ádám Erzsébet vette át. Itt kamatoztatja, adja át a Tállyai Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete közösségében szerzett tudását. A szakkör vezetőjeként – 2016-ban –  megkapta a hímző népi iparművész címet. A tállyai egyesület tagjaként, a néhai Schneider Imréné Éva néni magas szintű szakmai tudásának köszönhetően, egyre szebb és szakmailag kifogástalan kézimunkákat készített. Ezért kapta meg e megtisztelő címet. A kiállítást a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének elnöke Dériné Érsek Ágnes nyitotta meg. Beszélt az egyesületi munkáról. Elmondta, hogy a  jobb teremben különféle népi hímzéssel és horgolással készített terítőket, párnákat láthatnak. A középső teremben úri hímzéses futók, templomi terítők kerültek elhelyezésre. A bal teremben a mindezen motívumokkal díszített mai, modern használati tárgyakat, ruhákat csodálhat meg a látogató. A kalocsai hímzéssel készített terítőtől az estélyi ruháig.
Kovácsné Drozda Aranka programszervező kérdésére Sallainé Ádám Erzsébet a Tarcali Díszítőművészeti Kör vezetője terveikről beszélt. Zsűrizés előtt áll az az úri hímzéssel készített templomi garnitúra, melyet a tokaji református templomba készített. A szakkörbe pedig népi és úri hímzéssel díszített ajándéktárgyakat, lakásdíszeket, használati tárgyakat szeretnének a közeljövőben készíteni. A Klapka György Általános Iskola 4. osztályos tanulói és Hajdu Lara népdalokat énekelt, mellyel az ügyes kezű asszonyokat köszöntötték. Butta László polgármester úr elismerő szavak kíséretében virágcsokrokkal köszönte meg a hölgyek munkáját, közreműködését.

A megnyitó végén a szakköri tagok által készített finom süteménnyel és tarcali borokkal kínáltuk a jelenlévőket.

A Díszítőművészeti Kör kiállítása hétfőtől szombatig 10-től 18 óráig látogatható június 16-ig.

Drozda Aranka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük