Idén is megrendezésre került Tarcalon a “Mese az kell!” címmel mesemondó verseny. A népmese napja alkalmából meghirdetett megmérettetésre 16 gyermek jelentkezett. A tarcali Kikelet Óvodából négy csemete, az általános iskolából 12 diák mondta el a számra legkedvesebb mesét. Guth Ferencné nyugalmazott óvodavezető (Tarcal), Kissné Pataky Lívia nyugalmazott iskolaigazgató (Tarcal)és Ötvös Károlyné nyugalmazott óvodavezető (Miskolc) hallgatták meg a gyermekeket. A rövidebb-hosszabb mesék, csattanós rövid történetek változatos mesefolyamot nyújtottak a hallgatóságnak és a zsűrinek. A versenyzőket szülők, nagyszülők csoport és osztálytársak is elkísérték. A versenyszervezője és lebonyolítója Drozda Aranka és munkatársai uzsonnával kedveskedtek a gyerekeknek. Az izgalmak és finom falatok után meglepetés következett. Nvotta Emma mesemondó segítségével közösen adták elő, játszották el a Szélike királykisasszony című mesét. Kicsik és nagyok önfeledt játékával teltek a zsűrizés izgalmas pillanati.

A zsűri értékelése alapján- ami nem volt éppen könnyű- az alábbi sorrend alakult ki korcsoportonként.

I. korcsoport, óvodások:
1. Novák Zsolt ( 5 éves), A három kismalac és a farkas
2. Lengyel Dávid (5 éves), A három kismalac és a farkas
3. Nánási Noel (6 éves), A kakas és a pipe

Különdíj: Keresztes Áron (6 éves), A kismalac és a farkasok

II. korcsoport általános iskola 1.-2. osztályosai:
1. Mészáros Gergő (7 éves), A farkas, a róka, a nyúl meg a varjú
2. Tóth Alexandra (8 éves), Sebők Zsigmond: Cicaiskola
3. Smajda Blanka Bianka (8 éves), Egyszer volt Budán kutya vásár

Különdíj: Szilvási Bence (7 éves), A kút

III. korcsoport, általános iskola 3.-4. osztályosai:
1. Nagy Anita (9 éves), Az öregember és a pokróc
2. Kovács Anna Dorottya (9 éves) A róka meg a pacsirta
megosztott 3.
Zsiros Viktória (9 éves), A só
Hajdu Szonja Sára (9 éves), Benedek Elek: A bujdosó macska

Szép és értékes magyar meséket, történeteket tartalmazó könyvekkel gazdagodtak a helyezettek. E mellé oklevelet vehettek át. Korcsoportonként a legjobb mesemondó egyedi üvegfestéssel készült meseillusztrációt kapott. Valamennyi résztvevőt szép emléklappal és saját névre szóló könyvjelzővel is gazdagodott.

A verseny támogatói voltak: Kissné Fási Nóra alpolgármester asszony és Kiss György nyomda tulajdonos Tarcal, Berzi József vállalkozó Tarcal, Czipelle Tiborné, Lázár Istvánné, 6 Puttonyos Borfalu munkatársai, Kikelet Napköziotthonos Bölcsőde, Óvoda és Étkezde. A versenyhez nyújtott minden támogatást, segítséget és közreműködést hálás szívvel köszönöm!

Drozda Aranka
művelődésszervező

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük