Emlékezésünkkel adóztunk azokra az emberekre, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegenföldön, hazájuktól több ezer km-re, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát.
“Még az ég is sír!” mondta egy fiatal felnőtt, aki részese volt a főhajtásnak. Milyen igaza volt! Az első hegedűszó felhangzásakor- mely Szerednyei János káplán alakját idézte – szitálni kezdett az eső. Ennek ellenére sok tarcali lakos érezte úgy, itt kell lennie a megemlékezésen. Sokan voltunk!
Kovács Krisztián képei hűen idézik vissza a történteket.