2019/12/15
Kerékpárút épülhet a Hegyalján, a támogatási szerződés már aláírásra került, a tervezési munka már minden szakaszon folyik, úgy tűnik megvalósulhat az álom: megépül a várva várt kerékpárút. A projektre 1,8 Mrd vissza nem térítendő támogatás lett megítélve Magyarország Kormányának köszönhetően. |
Tervezés alatt van a bodrogkeresztúri, mádi, tarcali és tokaji önkormányzatok ajánlatkérése a Hegyalján megvalósítandó kerékpárút tervezésére. Az európai uniós forrásból finanszírozandó beruházás során – két részben – összesen 21,5 kilométernyi kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmény valósul meg Tokajban és az említett településeken, valamint a települések között.
Szakmai tartalom felsorolás szinten:
Tokajban a 3838-as út bal oldalán futna gyalog- és kerékpárút, a Rákóczi Ferenc úton és a Bethlen Gábor úton kerékpáros nyomot jelölünk ki. A víziközponthoz egy kerékpározásra alkalmas kisforgalmú utat létesül;
Bodrogkeresztúron a 3838-as úton épül kerékpárút, a Tarcali úton kerékpáros nyomot jelölünk ki;
Tarcal belterületén, a 38-as főúton, a Könyves Kálmán utcán, a Hegyalja utcán, valamint Tarcal és Bodrogkeresztúr között jön létre bicikliút;
Mádon és Tarcal között szintén kerékpárút épül, egészen odáig, ahol a 39-es főút és a mádi Rákóczi utca keresztezi egymást.
A szakmai műszaki tartalom még módosulhat, azonban alapjaiban nem változik.
A tervezett fejlesztés megvalósítására konzorciumi formában kerül sor. A konzorcium vezetője, azaz a projektgazda Tokaj Város Önkormányzata, akihez konzorciumi partnerként csatlakozott Tarcal Község Önkormányzata, Mád Község Önkormányzata, és Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata.
A Tokaj Város Önkormányzata a Tarcal Község Önkormányzata a Mád Község Önkormányzata és a Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata által alkotott Konzorcium a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Fenntartható települési közlekedésfejlesztés tárgyú felhívására jött létre. A Konzorcium Tagjai maguk közül a 2016.03.30–án kelt „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatási kérelem benyújtására” dokumentum alapján a Tokaj Város Önkormányzata Tagot választották a Konzorcium vezetőjévé.
„A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.”
Cikkünk folyamatosan frissül.
További információ kérhető:
gyorgy.posta@tokaj.hu
davi_zo@t-online.hu
penzugy@tarcal.hu
isviba@citromail.hu