|
Sertéspestis tájékoztató
BURSA
Aradi Vértanúk Csúcsfutás 2018
2018. 10. 06. Díjazottak: Abszolút befutó: Női Férfi Női díjazottak: Ifi Felnőtt Senior Férfi díjazottak: Ifi Felnőtt Senior Legfiatalabb befutó: Takács Bence |
Október 6-i ünnepség Tarcalon
Településünk is méltó módon emlékezett meg az 1849. október 6-án kivégzett aradi tizenhárom vértanúra. A Hősök Emlékfalánál rendezett ünnepségen Butta László polgármester köszöntője után Koncz Ferenc országgyűlési képviselő mondott ünnepi emlékező beszédet. Ezután koszorúzással folytatódott a megemlékezés. Először Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke és Negrutz Ágoston miniszteri főtanácsos helyezett el koszorút a Hősök Emlékfalánál, majd Koncz Ferenc országgyűlési képviselő és Butta László polgármester következett, végül a Zöld Sportok Clubjának vezetői koszorúzták meg az emlékfalnál lévő emléktáblát. A rendezvény végén Koncz Ferenc országgyűlési képviselő startpisztoly jelzésére vágtak neki a távnak az Aradi Vértanúk Csúcsfutás résztvevői a tokaji Kopasz-hegynek. |
Kiállítás a Borfalu Galériájában
Október 5-én nyílt meg a Borfalu Galériájában Nagy Mariann fotográfus és képzőművész Arcok és Árnyalatok című kiállítása. A tárlatot Vajas Mária keramikus iparművész nyitotta meg, aki dicsérte a művész sokféle technikában alkotott alkotásait. Ugyanis nem csak portrék láthatók a tárlaton, hanem akverellek is. A kiállítás november 5-ig hétköznaponként 8 és 18 óra között várja a látogatókat.
|
Legeltetési tilalom
X. Tarcali Aszú Kupa 2018
|
Mesemondó verseny
|
Arany-metszés- Rendhagyó irodalomóra a Borfaluban
Szeptember 12-én a Borfalu vendégei voltak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészei (Dézsi Darinka, Rák Zoltán, és Gulácsi tamás) kiegészülve Karap Zoltán zenésszel. Arany-metszés címmel mutatták be műsorukat, melyben Arany János és Petőfi Sándor levelezéséből idéztek, illetve a két költőóriás verseit hol zenei kísérettel, hol zenei kíséret nélkül szavalták, énekelték. Csak remélni lehet hogy ezzel a rendhagyó irodalomórával egy kicsit közelebb került a tarcali Általános Iskolában tanuló gyerekekhez ennek a két nagyszerű poétának az alkotásai. Örülök hogy a tarcali Idősek Klubjának tagjai elfogadták a meghívást, és így részesei lehettek egy olyan remek előadásnak, mely méltó módon emlékezett meg Arany Jánosról. A program a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap segítségével valósulhatott meg. |