Augusztus 7-én, vasárnap az alkonyati istentisztelettel kezdődött Szikszón a tizennegyedik ifjúsági gyalogos zarándoklat, amelyen a háromszáz fiatal mellett részt vett Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Orosz Atanáz megyéspüspök is.
Három egyházmegyén keresztül gyalogoltak a fiatalok Szikszó, Szerencs, Rakamaz, Nyírszőlős, Nyíregyháza, Napkor állomáshelyeken át, majd szombaton érkeztek meg Máriapócsra.
A zarándoklat főszervezője, Seszták István főhelynök reményét fejezte ki, hogy a résztvevők megtalálják ezen a zarándoklaton azt, amit keresnek és szeretnének elérni.

Tarcalra augusztus 9-én érkeztek Mezőzombor felől Polyák Péter parókus úr vezetésével. A Tarcal Agorán fogadtuk a fiatalokat sok-sok innivalóval, ebéddel, melyet az Önkormányzat munkatársai készítettek. Szorgos tarcali asszonykezek által sütött sütemények is kerültek az asztalra. Mindezeket hálás köszönettel fogadták a fiatalok. Egyetlen gesztust, egyetlen pohár vizet, darab kenyeret, süteményt, információt köszönés nélkül el nem fogadtak. Az árnyékos, ligetes helyeket kihasználva hűsöltek, pihentek, lábat gyógyítottak, gyűjtötték az energiát a Rakamazig tartó újabb szakaszra.

Búcsúimájukban is kifejezték hálájukat, áldást kérve segítőikre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük