A Tarcal és Tokaj között magasodó Kopasz-hegy emblematikus híressége a környéknek. Nemcsak kitűnő boraiért, hanem más vonzerejének engedve gyakran keresik fel turisták, sárkányrepülők, ejtőernyősök, kerékpárosok és futók is. Hajdanában még országos tájfutó bajnokságnak is otthont adott. Ennek egyik legemlékezetesebb epizódjaként az akkori legeredményesebb férfi tájfutónk egy szál alsóban, minden egyéb sportruházatát a kezében szorongatva csámborgott be a célba, miközben azt harsogta:

-„Leadom a szerelést! Leadom a szerelést!”

Ez a terep ugyanis tájfutásra sajnos gyakorlatilag alkalmatlan.
Így nagyon meglepődtem, mikor jó pár éve azt olvastam, hogy a Tarcali Napok rendezvénysorozata keretében tájfutóversenyt is tervbe vettek. Sportegyesületünk, az 1993-ban alakult Zöld Sportok Clubja akkor már túl volt jónéhány szabadidősport rendezvény, köztük futóversenyek lebonyolításában is. Ezért azt javasoltam a község önkormányzatának, ne tájfutó, hanem „csak” futóverseny legyen, aminek megszervezését szívesen felvállaljuk.

Ez az előzménye a Tarczal Vezír Csúcsfutás megszületésének.

A TV-út 5,5 km hosszú, 400 méter szintemelkedésű aszfaltcsíkjának leküzdése relatíve nehezebb a híres kékesi csúcsfutásnál is, mert ott 11 km-re „csupán” hatszázvalahány méter szintkülönbség párosul. Nyáron pedig ez még keményebb kihívás a hőség miatt.

A kevésbé edzettek kedvéért, no meg persze bemelegítési lehetőségként is, egy „Aréna Staféta” nevezetű elő-versenyt iktattunk be 1 km-es távon a tarcali Aréna bejáratáig.
Az első Tarczal Vezír Csúcsfutást és Aréna Stafétát 2002-ben, Pataky Sándor Ákos polgármester rajtoltatta el, s ettől kezdve hagyományossá vált.

A település következő vezetője, Baracskai László az egyik ilyen nyári futáson felvetette: az aradi vértanúk tiszteletére is lehetne egy ilyen csúcsfutás. Az októberi időpontban már a hőség sem jelenten gondot. Megfogadva a tanácsát, 2008-ban rendeztük az első Aradi Vértanúk Emlékfutást. Pár éven át így évente kétszer is felfuthattunk a TV-toronyig. Én is minden évben felküzdöttem magam, egyetlen kivétellel, amikor világbajnokságon indultam ebben az időpontban, s helyettem a ZSC futója, Farmosi Imre vállalta el a lebonyolítást, természetesen Drozda Aranka és helybéli segítői társaságában.

Főleg amatőr futók jöttek a versenyre az ország minden részéből, de akadtak köztük olyan remek sportolók is, mint az ultrafutó Bogár János vagy a rádiós tájfutó világbajnok Moravszki János.

A jubileumi, tizedik csúcsfutásra 2011-ben került sor. Utána már csak az őszi verseny létezett.

Az idén azonban Butta László jelenlegi polgármesterrel egyeztetve 5 év szünet után életre keltettük az eredeti versenyt is. Kihasználva az új Áldó Krisztus szobor kínálta lehetőséget, itt lett a cél, az útvonal pedig a honfoglaló Tarcal vezér síremlékét is érintette. Az új pálya rövidebb lett a korábbinál, de meredeksége miatt ez a 3 km is embert próbáló feladatot jelent.

Mindazonáltal sikeresen debütált, s a célból látható panoráma egyöntetűen megnyerte a résztvevők tetszését.

Az idei futás eredményei:

1 Emlékfutás 2016 Tarcal Abszolut befutó

Abszolút befutók férfiak: 1. Bényei Szilárd Tiszaladány (jobbról 2.) 2. Bogár János Fancsal(középen); Nők: abszolút első: Varga Ildikó Fancsal

2 Emlékfutás 2016 Nők Tarcal 19-45év

19-49 év női befutók: 1. Drótár Katalin Dunakeszi (jobbról 2.) 2. Tamásné Hornyák Éva Szerencs (balról 2.)

3 Emlékfutás 2016 Tarcal 19-45 bef

19-49 év férfiak: Bényei Szilárd Tiszaladány; 2. Hornyák Dávid Tarcal (balról 3.) 3. Czaga Tamás Nyíregyháza (balról 2.)

4 Emlékfutás 2016 Tarcal 19 év alatt

19 év alatti indulók: 1. Kohári Szabolcs Szikszó ( balról 3.) 2. Hortobágyi Marcell Tímár (balról 2.)

5 Emlékfutás 2016  50 év felett

50 év felett
1. Bogár János Fancsal(balról 5.) 2. Varga Ildikó Fancsal (balról 4.) 3. Kovács Attila Miskolc (balról 2.) 4. Karádi Judit Miskolc (balról 2.)

Valamennyi képen a díjakat átadó Dr. Kovács János BAZ megye főjegyzője /(obbról első), Butta László polgármester (balra első) is látható.

Emlékfutás 2016 Tarcal Befutó

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük