„Szabad ember az, akinek lehetősége van rá, hogy értékeket valósítson meg, akinek lehetősége van arra, hogy jó és értelmes dolgokra használja az életét.”
/ Erdő Péter/
Titkóné Takács Mónika – közművelődési munkatárs (Nemzeti Művelődési Intézet)
- Kedves Mónika! Beszélgetésünk apropóját a Nemzeti Művelődési Intézethez kötődő, a helyi lakosság érdekeit, igényeit szolgáló közművelődési munkád mellett a 6 Puttonyos Borfalunkban május 29-én megnyitott kiállításod szolgáltatta. Az itt megtekinthető rajzaid arról tanúskodnak, hogy az emberi arcok (a szó helyes értelmében) mellett a természetben fellelhető, nyugalmat és kiegyensúlyozottságot sugárzó pillanatok megörökítése vonz elsősorban. Képeid témaválasztását milyen impulzusok ill. egyéb körülmények indokolják?
Mindig vonzottak az érdekes emberi arcok – legyen az ismert ember, rokon, vagy ismeretlen – szeretem megörökíteni őket. Főleg portrékat rajzolok és rajzoltam mindig is. Természetesen rengeteg gyakorlás kellett ahhoz, hogy egy olyan szintre eljussak, ami számomra megfelelő. A gyakorlás abból állt, hogy akár fényképekről, akár újságból, vagy éppen élőben előttem ülő embereket, barátokat rajzoltam le. Ezekben a „gyakorló munkákban” is volt hasonlóság a modell és a rajzok között, de évek kellettek a mostani „állapothoz”, amikor igazán vissza tudom adni az emberi arc ismertetőjegyeit, részleteit. Állatrajzaim, épület és színes rajzaim is megtekinthetők a kiállításon. Madarakat szeretek leginkább megörökíteni, talán ők mutatnak legnagyobb kiegyensúlyozottságot az állatok közül. Bárhol és bármikor (természetesen, ha adódik rá időm ) rajzolok, ha megvan hozzá a két fontos kellék, a papír és a ceruza. Témáim mindig az adott pillanatban jönnek, vagy megtetszik valami, egy arc, egy kép, vagy csak leülök és elkezdem rajzolni azt, ami éppen eszembe jut.
- Genetika. Kiállításod megnyitóján elhangzottak utalások arra vonatkozóan, hogy édesapád is ügyesen tudott rajzolni, ezt a készséget viszed tovább alkotásaidban a saját egyéniségedből eredő hozzáadott értékkel. Mikor fedezted fel önmagadban a tehetséget a képzőművészet, illetve a rajzolás területén? Gyermekeidnél megfigyelhető-e ilyen irányú érdeklődés?
Gyerekkoromban is mindig és mindent telerajzoltam, különböző témájú rajzokat készítettem. Szüleim, tanáraim is megfigyelték, hogy nagy kedvvel teszem ezt. Régi emlékeim közt él, hogy rengeteg színes ceruzát kaptam, fémdobozos ceruzákat (!), ami akkor ritka volt. Másik emlékem, amit nem régen a kiállításon megjelent kedves ismerősöm juttatott eszembe, hogy rengeteg színes ceruzás ruhatervet készítettem 10-12 éves korom körül. Egyszóval mindent szerettem rajzolni, tervezni. Rajzgyakorlásom másik témája az emberi kéz volt, amit minden lehetséges pózban és tartásban számtalanszor lerajzoltam ceruzával vagy tollal (mondjuk egy számomra nem túl érdekfeszítő gimnáziumi fizika óra alatt). Gimnáziumban kezdett érdekelni a művészettörténet, a különböző korok híres festői és munkáik. Akár szobrászok, festők, grafikusok. Minden érdekelt ebben a témában, kedvenc festőm Rembrandt. Napokig elnézném a festményeit, annyira csodálatosak és hihetetlenek. Festeni mindig szerettem volna, próbáltam is, de egyelőre maradok a ceruzánál. A gyerekeim szépen rajzolnak, kiskorukban is nagyon szerettek, főleg a lányom, Eszter. Ő rengeteg színes ceruzarajzot készített, aminek nagy része meg is van. Simon, a fiam, szintén szépen rajzol, nagyon gyorsan és bármit le tud rögzíteni. Hogy később fognak-e ezzel foglalkozni, azt nem tudom, belátásuk és tehetségük szerint fogják alakítani remélhetőleg az életüket .
- Az alkotás, az „értékek megvalósítása” szellemi ráhangolódást, mentális felkészültséget, nyugalmat igényel. A család, a munkahely és két gyermeked mellett hogyan tudsz időt szakítani képeid elkészítésére? Van-e valamilyen egyedi relaxációs módszered?
Nem vagyok nyugodt és higgadt típusú ember, nincs mindenképpen szükségem nyugalomra ahhoz, hogy rajzoljak. Természetesen ahhoz, hogy legyen kedvem elkezdeni egyáltalán egy képet, szükség van arra, amire utaltál, kell egy bizonyos ráhangolódás. Egy rajzot ritkán készítek el egyszerre, egy ülésből, ezért is nem tudok választ adni akkor, amikor azt kérdezik, hogy mennyi idő megrajzolni egy képet. Sokszor volt olyan, hogy a tennivalók miatt nem tudtam rajzolni, de az ellenkezője is: sehogy nem tudtam rászánni magam a rajzra, holott időm az lett volna. Ez utóbbi a rosszabb, de ha nincs meg a kedv a rajzoláshoz, semmiképpen nem is teszem.
- Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan álmélkodva tekintenek a képzőművészettel foglalkozó emberekre. Mint ahogyan én is, csodálják elhivatottságukat, ötletgazdagságukat és szorgalmukat. Nem tudom, van-e példaképed az ismert, vagy „befutott” grafikusok, festőművészek körében? Mi a véleményed a karikatúrákról? Te még sohasem próbálkoztál ilyesmivel?
Úgy gondolom, minden ember kitűnik valamivel a többi közül, amit csak ő tud, vagy amit ő tud igazán, jobban, mint mások. A képzőművészek, építészek, szobrászok, mind hagynak maguk után valamit, egy művet, bármilyen minőségben is. De ugyanilyen egy asztalos, egy ruhakészítő, vagy egy szakács munkája. Bármelyik, magasabb szinten való művelőjének van szorgalma, kitartása, elhivatottsága, mert enélkül nem jutna előbbre, nem fejlődne, nem tudna saját magának tetsző dolgot létrehozni, vagy azt továbbfejleszteni. Példaképemet fentebb is megemlítettem, ő Rembrandt. Nem is példaképem, mert a festészetben sem jártas nem vagyok, sem művelni nem tudom olyan szinten, amilyen szinten szeretném és elfogadhatónak tartanám. Ő pedig egy olyan festő, akinek a képeit csak csodálni lehet és elámulni rajta, követni nem. Minden olyan embert, aki éveket fordított arra, hogy műveket hozzon létre, csodálok és példaképemnek tarthatnám. A karikatúrát nem próbáltam még soha. Nincs is szándékomban és természetesen nem is tudnék karikatúrákat készíteni egyik napról a másikra, ez teljesen más irányzat, a megtanulásához hosszú út vezet, még rajztudással is.
- Igaz, kissé bátortalanul, de mégis megkérdezem, hogy mi a titka a sikernek egy képzőművész életében, például a te esetedben? Tervezhető-e valamilyen „életpályamodell” ebben a szférában, vagy többnyire a véletlenek szerencsés találkozása szükséges ahhoz, hogy valaki ezzel a tevékenységgel akár stabil pénzügyi alapokat is tudjon teremteni magának?
Nem tartom magam képzőművésznek, és nem is vagyok az. A siker relatív dolog, nekem sikert jelent az, hogy a közösségi oldalon megnézik a rajzaimat és tetszésüket fejezik ki. Ha szóban, vagy írásban el is mondják azt, vagy érdeklődnek a rajzok iránt, számomra már több, mint siker. Szerintem a véletlenek, ismertségek, és a szerencse is nagyban közrejátszik abban, hogy valaki sikeres legyen vagy „felkapott”, és természetesen ezáltal anyagilag is jobb helyzetbe kerül. Tervezni sok mindent lehet, ahhoz viszont anyagiak is szükségesek.
- Kiállítások alkalmával a látogatók körében vetélytársak, mecénások, vagy potenciális megrendelők is előfordulhatnak. Milyen tapasztalataid vannak e téren? Volt-e már több kiállításod, ha igen, hol és milyen látogatottsággal? Milyen terveid vannak a jövőt tekintve?
Tapasztalatom nincsen sok. Volt egy közös kiállításom 2013-ban, tarcali alkotókkal, szintén a 6 Puttonyos Borfaluban. Ugyanebben az évben, Erdőbényén, az Aszúfesztivál alkalmával a Szepsy házban voltak kiállítva a képeim. Rajzpályázatokon szerepeltek még rajzaim, ezen kívül kiállításom vagy nyilvánosság előtt való szereplésem nem volt. Megrendelések természetesen előfordultak és előfordulnak. Vetélytárs, mint olyan nincs, és nem hiszem, hogy bárki is annak tartana. A jelenlegi kiállításomat szép számmal tekintik meg, sok helyi ismerősöm eljön és megtisztel vele, hogy megnézi a rajzokat, de a községünkbe látogató csoportok, turisták is betérnek a kiállítóterembe, aminek szintén örülök. Mivel jelenleg ott dolgozom , nagy örömmel mutatom be nekik a rajzaimat, és nagyon szívesen beszélek róluk, érdeklődésüket örömmel veszem. Tervem a rajzolással kapcsolatban annyi, hogy szeretném folytatni, sok rajzot szeretnék még papírra „rakni”, remélem minél több emberi arcot örökíthetek majd meg.
Erdélyi István